Májusban került ki ez az A3-as papír a szegedi utcákra, egyetemi épületekbe, ide-oda. Ági és Éva valóban ott várakoztak a Belvárosi sarkán. És jöttek is az első fecskék.
Legfeljebb „petit café” jegyzi meg kedvesen egyik vendégünk, s a hely méreteit, mímelt eleganciáját nézve, valóban csakis iróniával kezelhető a rangos név. Kezdetben nem győztük hangsúlyozni a névválasztás motivációit, hogy ez egyszerre hódolat a Lumiére testvéreknek, meg poén is. Csak imitáljuk a kávéházat.
A nagy nap 1996 szeptember 30-án sok viszontagság után csak bekövetkezett. Előtte éjszaka még minden a feje tetején állt. Még nem volt kész a pult és az asztalok, zajlott a takarítás. Feljöttek újságírók éjféltájban: lesz ebből valami? Hát lett.
A megnyitón a Caffe-Café együttes a „Take Five” c. számmal fogadta a vendégeket. Majd hétfőnként éjfélig játszottak a kávézóban.
Ági, az egykori alapítványi elnök meg van elégedve.
A koncert után mindenki az első műsorfüzetet böngészte.
A tetszetős borító mellett felhívjuk a figyelmet a „székvásárlós” szponzorokra: közeli barátok, a JATE hallgatói önkormányzatai és kollégiumai, és befigyel a Paksi Atomerőmű is. A hirdetésnél pedig egy ezoterikus festő.
A megnyitó napján vetített filmek a mozizás őstörténetét reprezentálták, köztük Buster Keaton Sherlock Holmes című filmje is, mely egy szerelmes mozigépészről szól. Mándy Ivánnak is nagy kedvence volt, majdnem az ő regényének a címét kapta a Grand. Tehát lehetett volna a Zsámboky mozija.
A csodálatos régi 35mm-es vetítőgépünk – az egyik, mert ebből ugye kettő kellett.
Az 1996-os októberi – tehát az első – műsorfüzetünkből részletek. Hát, elég húzás lett a havi program.
